Iroda-lom

A gyógyszerészet és az irodalom kapcsolata mindig érdekes. Alább magyar irodalmi művekből találhatsz részleteket, amelyek gyógyszerészeti szempontból érdekesek.

“Mint klinikai nevelésű nőorvos sehogy sem tudott belenyugodni a néhány területen már biedermeier, hanem egyenesen középkori viszonyokba. Az első beteg, akinek irrigációt írt elő, mintaszerűen elájult, amikor megtudta, hogy az irrigátor micsoda és mire használják. Egy másik, akinek hüvelygolyókra adott receptet, megkérdezte, hogy a golyókhoz való hüvelyt is a patikában árulják-e, mit sem sejtve róla, hogy neki magának van hüvelye. A harmadik meg azért tiltakozott, hogy gyári készítményt írt fel neki, mert, mint kiderült, Óbudán csak a rőf hosszúságú, legalább húszsoros, úgynevezett magistrális recepteknek van becsülete, vagyis az olyan orvosságnak, amit az ismerős patikus a beteg szeme láttára kotyvaszt és kever, mert “ki tudja, hogy a gyár abba az izébe mit tesz bele.” (Kun Erzsébet: Családmesék)

 

“Bemegyek a szomszéd patikába (amit magamban már régen néma patikának nevezek), azt mondom jó estét, semmi válasz. Szó nélkül veszik át a receptet, szó nélkül blokkol a pénztár, szó nélkül veszik tudomásul, hogy én megköszöntem a gyógyszert és szó nélkül hagyják búcsúszavaimat.” (Fehér Klára: Nem vagyunk ördögök)

 

“Gyulának mukkani sem volt ideje, már lenyelte az orvosságot, amiért otthon Piri mamának fél óráig kellett könyörögni.
– Mi ez?
– Strichnin, egész kevés ciánkálival; egyébként semmi közöd hozzá. Én adom, és te beveszed – kész.” (Fekete István: Tüskevár) 

 

“Én a recipén e szót olvastam: „arzén”.
– Az orvos azt az utasítást adta, hogy első nap vegyek be hat cseppet, aztán mindennap egy cseppel többet, fel húszig, aztán megint lefelé cseppenkint kevesebbet, hatig. A lázam nem fog visszatérni többé. De szigorúan a rendelethez tartsam magam, mert ez igen komoly szer. Ugye az?
– Az.
– Már el is készítettem, itt a józsefvárosi gyógyszertárban.
Azzal elővonta az üvegcsét a zsebéből, és megmutatta.
– Ez nekem való. – És most azután sorba járom ezzel a recepttel a fővárosnak mind a tíz patikáját, s mindenütt megcsináltatom azt a szert. Tízszeresen csak elég lesz!”  (Jókai Mór: A tengerszemű hölgy)

 

“(…) az orosz medikusok abban az időben arról voltak híresek, hogy aki siettetni akarta a halálát, az hamar célt ért velök. Inkább kuruzslókkal, vajákos asszonyokkal gyógyíttatta magát minden ember, s házi szereket használt a baja ellen, mint hogy egy szentpétervári doktornak odaadja a pulzusát megtapogatni. Ez bizonyos kézfogó volt a halállal. Gyógyszertárba pedig éppen csak patkányméregért küldött valaki: sőt Sándor cár alatt egyenesen meg lett tiltva orosz embernek patikát nyitni, csak németek kaptak rá engedélyt. Az orosz nem bízott a honfitársában, hogy az az ellenségei kedvéért nem mérget ad-e neki gyógyszer helyett. A főurak és úrnők mind a cár és cárnő orvosaitól gyógyíttatták magukat, s ha azok elutaztak, azalatt egyszerűen nem volt szabad betegnek lenni.” (Jókai Mór: Szabadság a hó alatt, vagy a zöld könyv)

 

“Mióta az újságok olyan sokat írnak arról, hogy a színdarabírással mennyi pénzt lehet keresni, azóta már Szkurka patikárus is többször kijelentette a sörházban, hogy ha a jó isten valami döghalált nem ad, ami a patikát egy kicsit lendületbe hozná, akkor ő itthagyja ezt a fészket és vagy megválasztatja magát kormánypárti képviselőnek, vagy fölmén Pestre drámaírónak.” (Móra Ferenc: Négy apának egy leánya)

 

“Bor, búza, pecsenye mindig elég legyen,
Ápetitussa is hozzá elég legyen,
Sohse költsön annyi pénzt a patikára,
Mint a Katikára.” (Jókai Mór: Egy magyar nábob)

 

“Milyen kellemetlen ez a sok apró seb. Nem halálos. Legfeljebb, ha vérmérgezést kap, s elgennyesedik… Julukánál szublimát is van. Azzal kellene kimosni. Legalább Lysoform. Hirtelen nevetett. Két dolgon: az egyik az, hogy a lysoformnak van egy régi plakátja… a másik meg az, hogy az jut eszébe, hogy még jó, hogy Julukának le vannak kopva a körmei… ha nem főzne, akkor olyan hosszú éles körmei lennének, kimanikűrözve, akkor még mélyebbek lennének a sebek…” (Móricz Zsigmond: Rab oroszlán)

“Az akkori idők rende szerint minden háziasszony maga volt a háznép gyógyítója, a patika az ő konyhájához tartozott. Vastag kötet könyvek voltak a háziasszonyok rendelkezésére, hogyan, mivel gyógyítsák a csodálatos nevezetű bajokat. Fő-fő tudomány volt a betegségek signaturáit a gyógyfüvek signaturáival összeegyeztetni. Ami növénynek kőmagja van, az jó a kőbetegség ellen; a birsalma leve, minthogy a gyümölcse bolyhos, meggyógyítja a kopaszságot; a süketséget meggyógyítják a csigák, mert a csigahéj a fülre tartva zúg; a dió hasonlít az emberi koponyához, azért az abból készült quinta essentia meggyógyítja a fejfájást; a nyilallások ellen segít a bogáncs, mivelhogy tövises a levele; a veres cékla, mivel veres, elállítja a vérzéseket; az antimonium, mivelhogy az aranyat megtisztítja, tehát a beleket is megtisztítja. Az irámszarvas, mivelhogy a hátulsó lába patájával szokta a fülét megvakarni, mégis állva tud maradni, annálfogva, ha valaki az irámkörömmel a fülét dörzsöli, a nehéz nyavalyától megszabadul. A rókának a tüdeje meggyógyítja a tüdőbajokat, s a szarvasmarhák szívéből készült eszencia igazi gyógyszere a szívfájdalomnak. Ez volt az akkori orvosi tudomány.
Nem csoda, ha Zsófia nem folyamodott a szarvas szívéből készült eszenciához. Az ő halálos baját nem gyógyították meg sem az aqua vitaek, sem az aurum potabilek, sem az oleum philosophicumok, sem a spiritus ardentis saturni, sem a balsamum coeleste, sem a balneum Mariae, minden theriacok, julepek és vincetoxiconok, amikkel tele volt az ősi almárium. Nem az ő baja ellen voltak azok feltalálva. De talán még ma sem tudják az orvosok, mi ennek a bajnak az orvossága.
[…]
Végre kihullott a kezéből a toll, nem látott a szemeivel többé. Halálos ájulás kerülgette az agyát.
Arra tért magához, mikor a kisfia a királynévízzel locsolgatta az arcát. Emlékezett rá a gyermek, hogy azt így tették máskor is.” (Jókai Mór: A lőcsei fehér asszony)

 

“Ha gyomrom fáj, bort iszom, s mikor a kulcsárnak tüdőgyulladása volt, a gazdasszony paprikás pálinkát adott be neki, s mi is csak meggyógyultunk.” (Eötvös József: A falu jegyzője)

 

“A chinának van bizonyos ereje, mely a hideglelést megszünteti, semmi sem természetesebb ennél, isten a chinát különösen azon célból teremtette, hogy vele a hideglelést meggyógyítsuk.” (Eötvös József: A falu jegyzője)

 

“– A homoeopathák? – szóla keserűen – de hát mit tesznek a homoeopathák? Adnak-e gyomortisztítót, melegítőt, erősítőt, jalappát s chinát, orvosságot, hogy a beteg izzadjon, s az izzadság ellen antispasmaticumokat, antiphlogisticumokat, antirheumaticumot; aromaticumot, cardus benedictust, rhabarbarát, tartarust, sal mirabile glauberi-t?
– Az istenért – vágott közbe Kálmán –, már rosszul érzem magam.
– Ki hallotta, hogy homoeopatha valakinek visicatort vagy más flastromot rakott fel, és a meleg-, hideg- s jégborítékok, lábvizek, ülő- s egész fürdők? Mit ér nekem oly orvos, kitől egy haszontalan bécsi italt, elixirium viennensé-t sem kaphatok!” (Eötvös József: A falu jegyzője)

“Megszületett a gyermek, fölnőtt tízévesnek, otthon a faluban megvolt valahogy az anyai nyelven, hanem aztán kocsira ültették, elvitték a Hortobágyon keresztül Debrecenbe, elplántálták valamelyik sáros uccában, ott nőtt föl húszesztendősnek, telerakták a fejét diákszóval és elhitették vele, hogy magyarul minden betyár tudhat; hanem diákul csak az okos emberek beszélnek, minthogy egyáltalában nem is lehet magyarul egyebet tenni, mint káromkodni; azért legyen esze, rakodjék meg minél több diákszóval, aztán jöjjön haza, legyen esküdt vagy szolgabíró, orvos, gyógyszerész, mérnök, pap vagy akármi diákul beszélő ember: ne járja hiába azt a szörnyű nagy kollégiumot.
Csakugyan lett is ilyenféle ember a gyerekből, ki aztán égre-földre megesküdött, hogy magyarul nem lehet megtanulni semmit; beszélt is aztán diákul úgy, mint a víz, sőt még az asszonyok is annyira megtanulták tőle, hogy minden harmadik szó után befoltoztak egy diák szót, mi aztán néha úgy esett ki, mint mikor tiszteletes úr elküldé a szolgálót az apothékába, hozna neki coriandrummagot, mert nagyon fáj a stomachusa és semmiképp sem consummálhat – a leány pedig így mondá el: Tiszteli a tiszteletes úr a patikás urat, küldjön neki egy garas ára kalendáriummagot, mert nagyon fáj a domonkosa, semmiképp sem koszpitolhat.” (Vas Gereben: A nemzet napszámosai)

“– Ha lehet, barátom, édes legyen az orvosság, ördög vigyen el minden patikát, a hány csak van; már megunta testem, lelkem a sok orvosságot, hisz évenkint megiszom tíz akót.
– Sz’ja, barátom, így van, ha az ember Szabolcs vármegyében a szentmihályi kántornak fia volt, otthon fekete kenyeret, hozzá szalonnát evett, a kapros káposzta már csak nyalánkság volt, cukrot csak akkor evett, ha köhögött, akkor is csak feketét; hanem mikor beüt a jómód, a kenyér mellé is lekvárt eszik, reggel kávé, ebéd után kávé, uzsonnára kávé, télen puncs, nyáron limonádé és mandulatej. Úgy kiszapultad magadat az úri koszton, hogy nem nyomsz egy becsületes mázsát, aztán adjak magamról reverzálist, hogy nem visz el az ördög.
– Jaj, irgalmatlan méregkeverő te, most jár a szád, mert tudod, hogy beszélni sem tudok.
– De úgy kell, mit süvegelsz annyira, ha tudod, hogy kényes fejed meghűl, persze, ha valami falusi tisztelendő úr lett volna, annak alig billentenél, hanem mivel konziliárus R…y, hát a süveget a földig le kell venni, s az alatt meghűlsz, úgy kell, a patikás is hadd éljen.” (Vas Gereben: A nemzet napszámosai)

 

“– Iszik-e lipanint? A mi orvosunk azt ajánlotta.
Sípos a fejét rázta:
– Jobb az oleum jecoris aselli.
– Hát pedig azt ajánlta.
– Egy.
– Az én Olgámon mindig forróság van éjjel.
– Oda se neki.
– Agaricint szed.
– Én is néha.
– Hát köhögésre, Sípos úr, ha nagyon köhög?
Sípos vállat vont.
– Kodein, Dower-por, ópium, morfium… A zsebemben pantopon.” (Gárdonyi Géza: Aggyisten, Biri és más novellák)

Reklámok